Értesítem Somogyszentpál lakosságát, hogy a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 8.§ (2) bekezdése szerint a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. Az óvodai jelentkezés a 2017/2018. nevelési évre a Somogyszentpáli Tündérrózsa Óvodába 2017. május 2. és május 3. napja (kedd,szerda,) 8 és 15 óra között tart.
Tájékoztatjuk a közfoglalkoztatásba bevont illetve a településen élő álláskeresőket, hogy honvédségi toborzásra Pusztakovácsiban a Közös Önkormányzati Hivatal (Fő utca 56.) épületében kerül sor 2017.04.20-án 12:30 órakor.
Tisztelt Lakosság! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a MÁV Zrt. Területi Ingatlankezelési és Zöldterület Karbantartási Főnökség Területi Zöldterület Karbantartási Egysége Miskolc megkezdi a MÁV Zrt. Területi Igazgatóság Pécs területének vegyszeres gyomirtását 2017.04.10. napján a Balatonfenyves GV útvonalán, mely az alábbiak szerint történik:
A Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház 2017. április 7.-én 8:00-12:00 ig időpontot biztosít mammográfiás emlőrák szűrésre a Somogyszentpáli 45-65 éves női lakossága számára. Értesítjük az érintetteket, hogy 2017. április 7-én lehetőség van – a kiértesített személyeken kívül-mammográfiai szűrővizsgálaton való részvételre. A vizsgálatra való közlekedéshez az Önkormányzat autóbuszt biztosít. A szűrésre Dr. Grexa Izabella háziorvosnál illetve asszisztensénél lehet érdeklődni illetve jelentkezni. Telefonszám: 06 85/339-322
A decemberben induló somogyszentpáli tanfolyamok eredményes vizsgával zárultak január második felében.
https://somogyszentpal.hu/index.php/home/hirek?start=160#sigProIdfa6745394e
A DRV tájékoztatója a számlázási rend változásáról: tájékoztató (pdf)
A hulladékgyűjtési időpontok az alábbiak szerint alakulnak 2017-ben:
naptár (pdf)
Somogyszentpál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2016. (XII.17.) önkormányzati rendelete alapján a 2016. évi téli igazgatási szünet 2016.12.23-2016.12.30-ig tart. Az igazgatási szünet időtartama alatt a Önkormányzaton az ügyfélfogadás szünetel. Az első ügyfélfogadási nap 2017.01.02.
Hulladékgyűjtő és -szállító, továbbá Bio- és zöldhulladék hasznosító, komposztáló képzés indult 18-18 fővel Somogyszentpálon, közfoglalkoztatás keretén belül, 2016. december elejétől. A képzések várhatóan január végéig tartanak.
https://somogyszentpal.hu/index.php/home/hirek?start=160#sigProIdf6a7838027