Polgármesteri köszöntő

TÁJÉKOZTATJUK SOMOGYSZENTPÁL Lakosságát, Civil Szervezeteit, Vállalkozásait hogy a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény alapján minden önkormányzatnak TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETET kell alkotnia, a rendelet szakmai megalapozásához TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYVET kell készíteni.

A településarculati kézikönyv:

  • a lakosság, az építtetők számára készülő szemléletformáló kiadvány
  • közérthető módon az építés, a környezet alakítás elvárásait
  • feltárja a település értékeit, arculati jellemzőit, karaktereit
  • javaslatot tesz az építészeti és környezeti elemek alkalmazására
  • megalapozza a településképi rendeletet.

A településképi rendelet tartalmazza:

  • a helyi építészeti értékvédelem szabályait
  • a településképi követelményeket, eljárásokat
  • a reklámok elhelyezésének lehetőségeit.

Mindkét dokumentum elkészítését megkezdtük, azonban Somogyszentpál lakosságának bevonását – jogszabályi előírás nélkül is – fontosnak tartjuk, ezért szíves közreműködésüket kérjük.  

Kérjük szíveskedjenek megfogalmazni, hogy Somogyszentpálon mit tartanak értékesnek, karakteresnek (épület, építmény, természeti érték, táji érték), amelyeknek a védelmét, a megőrzését fontosnak tartják. Szívesen vennénk a követendő jó példákra vonatkozó javaslatokat írásban, képben.  A közös gondolkodással kérjük segítse a somogyszentpáli településkép, -arculat kedvezőbbé alakítását.

Észrevételeiket, javaslataikat szíveskedjenek november 15-ig írásban eljuttatni a Polgármesteri Hivatalba 8705 Somogyszentpál, Kossuth tér 1. vagy e-mailben: (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)  címre.

 Köszönettel: Dr. Berényi Sándor polgármester

letölthető kérdőív (docx) illetve pdf formátumban.

Jogi nyilatkozat

A weboldal és az azon megjelenő szövegek, képek, adatok, információk és egyéb anyagok a megjelölt források kivételével Somogyszentpál Közös Önkormányzati Hivatal tulajdonát képezik. Felhasználásuk a Hivatal írásbeli engedélyéhez kötött.

IMPRESSZUM

Elérhetőségek

PUSZTAKOVÁCSI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL
SOMOGYSZENTPÁLI KIRENDELTSÉGE

Cím: 8705 Somogyszentpál Kossuth tér 1.

Tel: 70/664-7263

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

ÜGYFÉLFOGADÁSI IDŐ: Hétfő-szerda-péntek: 8.00 - 11.00