Poszáné Szabó Edit Somogyszentpál Község Önkormányzatának polgármestere természetbeni felajánlások reményében keresett fel vállalkozókat, ismerősöket. A koronavírus okozta veszélyhelyzetben Dócs Péter és Kalina Enikő bravúros nótaénekes páros vecsési savanyú káposztával járult hozzá a falu éléskamrájához. Több mint háromszáz kilogramm savanyított káposzta érkezett Vecsésről Somogyszentpálra csütörtökön. A C-vitaminban gazdag savanyúság mellé ponty is jutott a településen élők háztartásába. A Tógazda Zrt. kettőszáz kilogramm élőhalat ajánlott fel segítségnyújtásként a falu számára. A település aprajáról sem feledkeztek meg, a helyi élelmiszerbolt vezetője Merő Róbert és Szvoboda Gyuláné csoki nyuszival kedveskedett Húsvét alkalmából a kisgyermekes családoknak. Gazdag Lászlóné és Bognárné Mohari Mónika  az élelmiszercsomag mellé saját készítésű maszkokat varrt napokon keresztül a falu számára, hogy a kijárási korlátozás alatt a munkába járás és a szükséges bevásárlás ideje alatt óvják a maguk és egymás egészségét a községben élők.